Kukucs!

Itt vagyok újra és köszöntelek Téged – az újévben is – kedves Látogató! ☺

 „Január elől jár…” és milyen lassan?

A fagyos, kemény mínuszok benntartottak bennünket a meleg lakásban, mivel azonban a játékaim már nem igazán érdekeltek, egész nap csak unatkozni/könyveket nézegetni/Virágokkal a hintaszékben,

vagy Apával a kanapén ücsörögni voltam kénytelen…

Meg sírtam is sokat… Pl.: amikor Anya nem akarta – azonnal! – odaadni a telefonját nekem, vagy nem bírtam el egy beakadt játékommal/tárggyal, vagy ha időnként elestem, vagy napközben megpróbáltak letenni a kiságyamba aludni! ☻

Nyűgösködéseim csúcspontját azok a napok jelentették, amikor a fogzásom mellé kísérőnek - életemben először egy makacs náthát összeszedve - megbetegedtem.

Szerencsére 1 hét alatt gyorsan kilábaltam belőle! Anya szerint azért, mert ügyesen, zokszó nélkül bevettem a kanalas gyógyszereket=cupikat, pedig nem kis dolog volt ám az eperízűre a málnaízűt lenyelni… Brr!!!

Hogy érezzék, sokszor őket is kínáltam vele…☺

Apa szerint meg ez a betegség jó tapasztalat volt arra, hogy megbarátkozzak a porszívós-orrszívás szükségességével, s ha másként nem megy, tudjak a számon át is levegőt venni.

A betegségen túl lévén elhatároztam, hogy ezentúl résen leszek és a lakáson belül öltözködni kezdtem.

Egyszer a kalap,

máskor a sapka felvételét gyakoroltam,

majd a sál következett. ☺

 ( Időnként próbálkoztam még a cipő/zokni felhúzásával és az alvórugim/hálózsákom patenttolásával is, de egyelőre kevés sikerrel. )

Kezeim ügyesítésére Anyától megkaptam azt a mágneses rajztáblát, mely egy, karácsonyi ajándékként – „Ha majd nagyobb leszek!” jelszóval – a szekrényben pihent.

Nagyon örültem neki, érdekesnek találtam és az első próbálkozásom ilyenre sikeredett.

A „rajzolás” mellett a szókincsemet is bővítettem; rendszeresen kértem Anyát/Apát, hogy az általam mutatott tárgyakat nevezzék meg nekem.
A hallottak alapján már kombináltam, kerestem az összefüggéseket, s hogy mennyire nehéz, fordulatos is az anyanyelvem, arról, íme néhány lejegyzés Anya „tollából”, mint ú.n.

Baba-rege:

1.) Pelenkázás közben Laura egy csomag - a Ratatouille / L’ecsó című mesefilm szakácsát= a mi szóhasználatunkban: „Bácsit” ábrázoló - papírzsebkendővel játszik. Egy idő után fejjel lefelé fogja a kezében, ezért mondom neki, hogy
„Állítsd talpra a Bácsit!”, mire Ő az egyik felemelt babatalpára rakja a p.zs-csomagot. ☼

2.) Az asztalnál ülve vacsorázunk, Laura is felkívánkozik hozzánk… miután Apukája felveszi magához, az első, amit az asztalról kiszúr: a gyümölcsöskosár. Egyenként szedi ki belőle az almát/banánt/narancsot/diót, s kéri, hogy nevezzük meg őket. Ezután a gyümölcsök kínálása következik a részéről… az almánál nincs gond, Apukája imitálja a kóstolást, a narancsnál viszont már mondjuk neki, hogy „ … az csak pucolva jó!”
Mire Ő rögtön néz a bejárati ajtónk felé – hiszen az ajtó előtt, a lépcsőn a kutyusaink fekszenek, s akiknél az egyik használatos vezényszavunk a „Pucolj!”  ☼

3.) Laura náthás, a mindig nála levő „cupispelus” egyben „bacis” pelusnak is minősül.
Ebéd közben az asztalnál ülünk, s Ő teszi a pelusát az asztalra, mire mondjuk neki, hogy „   … ne tedd ide az ételhez, mert belekerül a baci!”, mire Ő néz a hintalova felé, mert a ló - a Mi szóhasználatunkban - a Paci. ☼

4.) Laura szobájában levő játékai között van Baba, akinek nincs egyelőre másik=megkülönböztető neve… Időnként Laurát is szoktuk Manónak, Picurnak, Cicának becézni, mint ahogy Babának is… nos az egyik ilyen alkalommal erőteljesen Babára mutatott, miszerint „Baba a baba és nem Ő!”  ☼

☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺

Közben az enyhe - hol tavaszias, hol őszies - időjárás beköszöntével járni kezdtünk Anyával mondókázós / táncizós baba-mama klubba; hintázni a játszótérre;
majd a hajamat is növesztve

és a soros oltásomat is megkapva 8 kg 20 dkg súllyal ( a betegség miatt fogytam ) és 78 cm magassággal köszöntött a hó vége.