A szülinapomat betöltve a játékaim már kevésbé kötöttek le, sokkal izgalmasabb volt számomra a „kanapé meghódítása”…

…és/vagy a számítógépasztalon található „kincsek” – telefon, hangszórók, tollak, no meg az egér – megszerzése!  ☺

Nagyon kitartó voltam, kedvemet még 1-1 leesés és Szüleim „eltanácsolása” sem szegte.

Ahogy erősödtek a lábaim, úgy álldigáltam egyre többször és többet a kanapén nézelődve, ha pedig elfáradtam, pihiztem egy kicsit.

Ahogy a napok teltek, úgy lett egyre változékonyabb a hangulatom: az egyik percben még nagyon vidám voltam, de a másik percben már sajnos sírnom kellett valami történés (pl. komolyabb esés) miatt.

Ilyenkor szerettem, ha kéznél volt a „cupis pelusom”: a fejemre téve, vagy mögé bújva hamar megvigasztalódtam; vagy csak vártam, hogy Anyáék „kukucsost” játszva „megtaláljanak”.

A pelusom nyújtotta biztonság mellett más búvóhelyeket is felfedeztem; Anya sokszor a fotel mögötti sarokban, vagy a másik szobában a zenedobozzal játszva talált rám.☺

A zene/zajok/zörejek a napi tevékenységeim kísérőivé váltak; rendszeresen „idomítottam” Tekit a zenélésre...

...és továbbra is szívesen hallgattam Apa MP3-t, vagy mutattam, hogy nem szól a rádió és kapcsolják be Nekem.

Ha számomra tetszetős zene szólt, mindig tánciztam rá=”Jobbra dűl, balra dűl…”és fel-lerugózó mozgás váltakozva… Ha viszont a fejhallgató – véletlenül – lekerült a buksimról, az nem kis tanácstalanságot és bosszúságot okozott.

A labdázás is kedvenc tevékenységem maradt; játszottam csak úgy egyedül, Apa pedig megtanított a „pattintósra”…

Az egyik napon Anya is előállt egy meglepetéssel… tágra nyílt szemekkel néztem, hogy milyen furcsaságot húz a fejére, amiből aztán nekem is jutott. S így, a „Mikulás kis manójaként” beszélgettünk Róla és vártuk, hogy meglátogasson bennünket.

Anya szerint nagyon ügyesen várakozhattunk, mert másnap -
egy „kiruccanás” alkalmával –

TALÁLKOZTUNK
a
Mikulással! ☺

Ezzel az örömteli élménnyel kívánok(-unk) Mindenkinek békés Adventet!

Folytatás következik...