|
|
Törpös hónapok 9
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az átélt élményeimről Babaismerőseimnek – Anna, Zaránd –
telefonon meséltem,
|
|
|
|
|
időnként pedig dobszóval küldtem nekik üzenetet.☺
|
|
|
Természetesen személyesen is tartottuk a kapcsolatot.
|
|
|
|
|
|
Nyár volt, NYÁR! ☺ S Nekem nagyon sok változást hozott…
…Anya indíttatására elkezdtem „tornára” járni,
hogy behozzam a lemaradásomat, azaz tudjak én is hasról a hátamra
fordulni, meg vissza; meg kúszni, mászni. Nos – visszaemlékezve
is – nagyon kemény=sírós kezelések voltak, azokat ott nagyon
nehezen viseltem. Otthon viszont örömmel és könnyedén produkáltam a
kezelésen elsajátítottakat! Pl.:ezentúl CSAK hasalni akartam és csak
hasalva aludtam el!
Hasaltam a szabadban és hasaltam a játszószőnyegemen sokat MACIval
is, a legújabb barátommal. Sokszor „megbeszéltük”, hogy
mit játsszunk együtt, azért néha úgy adódott, hogy Nekem kellett
határozottabbnak lennem.☺
|
|
|
|
|
|
Időnként alkalmam nyílt Anya zenehallgatásában is részt vennem,
pl.: Kodály Zoltán „Öregek” című kórusművét hallgatva sok
minden járt a fejemben…
|
|
|
|
Meg szerettem csak úgy, Anyáékkal is elleni, ilyenkor jó volt,
hogy dédelgettek.☺
|
|
|
|
|
|
|
|
Marianna nénihez járva a kezelésekre egyre ügyesebb lettem: attól
kezdve, hogy sikerült a hasamról a hátamra és visszafordulnom,
„kitárult” a Világ”, szinte mindent elértem,
„gurulással” és alkaron magamat húzva közlekedtem. Már
nem csak a játszószőnyeg és a játékaim, hanem a babaszobám
berendezése is érdekelt. Kitartóan jeleztem Anyának reggelente, hogy
nekem meg kell vizsgálnom a padlót, a szőnyeget, s ha valami
érdekeset találtam, hát…
|
|
|
|
…ennyire örültem.☺
|
|
|
|
|
|
|
|
Közben pedig - életem első copfjával – komoly 9 hónapos baba
lettem.
/ A súlyom :7.400 gramm, magasságom: 73 cm. /
|
|
|
|
|
|