|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az ülni tudásommal - MÉG! – kerekebb lett a Világ!
Lazán vártam a hétköznapok kihívásait.☺
|
|
|
|
Játék közben ülve tudtam figyelni a TV-ben zajló eseményeket, vagy
dolgoztunk együtt Apával, vagy küzdöttem egy jót Macival…
|
|
|
|
|
|
|
|
Felébredés után már nem követeltem azonnal, hogy jöjjenek értem;
eljátszottam a kiságyamban levő játékaimmal, vagy a rácsokba
kapaszkodva szemléltem a szobám, de előfordult az is, hogy elbújtam a
sarokban, s úgy vártam Anyát.
|
|
|
Természetesen megmaradtak – az előző hónapokból már –
ismert mozzanatok is, pl.: a „törpösségem” egy-egy
hajmosás után. ☺
|
|
|
|
Tornáznom is kellett még, de már azzal a feltétellel, hogy csak
addig, amíg mászni nem kezdek… nos, elég erős volt a motiváció
bennem, összeszedtem minden akaratomat, s egyszer csak SIKERÜLT!
Másztam! ☺
|
|
|
Ettől a pillanattól kezdve sokat koncentráltam és gyakoroltam; már
a folyósóra is kimerészkedtem lassan=óvatosan. Aztán egyre nagyobb
örömöt leltem benne és a lakás után az udvart is feltérképeztem.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A gyakorlásnak meg is lett az eredménye:”Ez férfimunka
volt!” érzettel Marianna néni megdicsért és utamra engedett! ☺☺
|
|
|
Most már TÉNYLEG kinyílt a Világ előttem: Még jobban Még több
Minden érdekelt!
Leginkább Anya lábait követtem; Konrad Lorenz bácsi kiskacsái után
én lettem az Ő ”lorenzi kiscicája”.☺ Persze azért
voltam sokszor „tilosban” is, meg sírnom is kellett
időnként, ha a Szüleim valamit nem engedtek meg. (Lehet, hogy
elkezdődött a „nevelésem”?)
|
|
|
|
|
|
|
A játszótér viszont mindig feldobta a hangulatomat, az IGAZI
hintázás élménye nagyon- nagyon vidámmá tett.☺
|
|
|
|
|
|
Anya szerint: minél több ismeretre tettem szert, úgy lettem egyre
huncutabb!
Pl.: amikor kipakolásztam a táskájából, vagy –
véletlenszerűen – sikerült felhívnom a telefonján egy
Barátnőjét, vagy Apát, vagy a Segélyhívót… Vagy amikor le
akart fényképezni kalapban, csajosan, de nem sikerült neki, mert én a
kalapot állandóan levettem a fejemről, s jót derültem rajta…
|
|
|
|
|
|
|
Életem első (le)esési élményével is „gazdagodva”–
3 felületi horzsolással szerencsére megúsztam – 7.800 gramm
súllyal és 75 cm magassággal betöltöttem a 11. hó-fordulómat! ☺
|
|
|
|